Semmi sincs, csak fénytelen éj, csak szótlan bánat, hiú remény,

Nincsen hűség, nincs szerelem, nincs simító kéz nekem.

Kinek mondjam el vétkeimet, és a megbocsájtást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Éjjel van, és fáj a szívem, és eszembe jut az én meg nem született gyermekem. Ezért senki nem ad feloldozást. Talán meg is halhatnék egy ilyen ocsmány bűnnel. Belinkelem a dalt FB-ra és beveszek két Xanaxot, de nem segít. Balázs hangja kellene, de éjjel három van. Írok neki egy e-mailt, de nem tudom, hova küldjem. Mégis, ez valahogy megnyugtat. Azért beveszek még két tablettát, és beájulok az ágyba.

Reggel látom, hogy FB-on van, el szeretném kérni a címét.

Itt vagy, Balázs? - nincs válasz, órákig, majd csak annyit ír:

Balatonon vagyok, Anna.

Nem hív, nem kérdezi meg, hogy hová tűntem. Hogy hogy érzem magam. Hogy jó volt-e. Hogy meglett-e a cipőm, amelyet a taxiban hagytam. Csak annyit, cinikusan, hogy "Friderika segített?" Be kell látnom, hogy nem jelentek neki semmit. Még egyszer el kell engednem téged, John Thorton.

Hideg az éj, de fényre vágyom, Mint délre húzó fecskepár.

Testem kihűlt álom csupán, De lelkem szunnyadó tűzmadár...