Anna blogja

Anna blogja

Káosz

2014. augusztus 24. - pangea

John Thorton nem hívott fel. A Facebookon üzentem neki, hogy sajnálom, hogy nem ért rá, pedig a tippjeivel keresett pénzből meghívtam volna. Rögtön felhívott, hogy találkozzunk. Elvitt vacsorázni, meg egy italra egy kikötőbe, majd haza. Még csak meg sem csókolt. Mi a baj velem? Annyira ronda vagyok, hogy csak barátnak akar?!

Elég rosszul volt, mert allergiás, ezért értékeltem, hogy megtette értem a Budafok-Zugló utat, kétszer is. Másnap érdeklődtem FB-on, hogy jobban van-e, megint felhívott. Azt mondta, holnap is rámcsörög. 

Ma volt 'holnap', de semmi.

Jelentkezzen, aki érti ezt a faszit. Lehet, hogy jobb lesz, ha egyáltalán nem találkozom vele, így csak felizgat testileg-lelkileg...

Időközben Maxim is jelentkezett FB-on, 2 hét után. Biztos voltam benne, hogy semmit nem akar már, de ahogy ma visszaolvastam a levelezésünket, azt hiszem, érdeklődött... Mi van a mai férfiakkal, de komolyan? Régen, aki akart valamit, telefonált, megkeresett fizikai valómban, most meg kétértelmű FB-üzenetekből kellene kihámoznom, hogy akarnak-e valamit. 

Azt hiszem, egyikkel sem kellene foglalkoznom. 

Van még 3 fiú, akinek teszem, de ők meg nem érdekelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ladyanne.blog.hu/api/trackback/id/tr696630155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása