Maxim érdekelt, dehát ez evidens. Thornton is azért került be az életembe, mert Maxim nem. Tegnap elolvastam Sün horoszkópját, és poénból megnéztem mi van a csillagokban Maxim/Lady Anne-ről, és eléggé felkavart, főleg amit a testiségről írt. Ebből nekem ugye jelentős hiányom van. Nehezen aludtam el, mert rá gondoltam. Ma elküldtem neki pár részletet, azt hittem nevetni fog, ehelyett közölte, hogy ez evidens, ő ilyen - mármint annak, akit közel enged magához. Azt mondta, pocsék napja volt, majd átküldte a régi blogját (2-3 éves), amelyben szó van nagy szerelemről, amit szakítás után 7 évig nem tudott feldolgozni és akit talán sosem felejt el, sok nőről, aki odavan érte, akik "megvoltak" neki és a sikertelen próbálkozásairól - elég lehangoló. Miért küld el egy férfi egy ilyet egy nőnek, aki érdekli? Csak egy okát látom, hogy a "nem" szócska hiányzik. Azaz nem érdeklem.

Miért nem mondta le júliusban azt a szombatot? Már rég túllennék rajta, hiszen nem is ismertem. Miért kellett megismernem, újra meg újra bíznom benne, hogy végül mégiscsak kitépjem a szívemből? Elkönyvehettem volna egy agresszív, érzéketlen férfinak - miért kellett megtudnom, hogy képes szeretni - csak nem engem? Úgy sokkal könnyebb lett volna.

Ha ilyen az élete most is mint 2,5 éve (és miért lenne más), akkor én ebbe az  életbe nem hiányzom. Ezt Edó is jól megfogalmazta az esküvőn, és Maxim is a blogjában: "Akit érdekelsz, keres téged... aki látni akar, talál rá időt... aki akar téged, megtalál. A többi csak kifogás...". Kész voltam elfelejteni, de valahogy mindig megjelent Facebookon a kritikus pillanatokban. "Téged mikor viszlek fel a hegyre?" - kérdezte egy hete. "Amikor elhívsz" -írtam. "Annak nem lenne jó vége" - válaszolta. "Miért?" "Csak." Most vége, Maxim, végleg.

Semmi sincs, csak fénytelen éj, csak szótlan bánat, hiú remény,

Nincsen hűség, nincs szerelem, nincs simító kéz nekem.

Kinek mondjam el vétkeimet, és a megbocsájtást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Éjjel van, és fáj a szívem, és eszembe jut az én meg nem született gyermekem. Ezért senki nem ad feloldozást. Talán meg is halhatnék egy ilyen ocsmány bűnnel. Belinkelem a dalt FB-ra és beveszek két Xanaxot, de nem segít. Balázs hangja kellene, de éjjel három van. Írok neki egy e-mailt, de nem tudom, hova küldjem. Mégis, ez valahogy megnyugtat. Azért beveszek még két tablettát, és beájulok az ágyba.

Reggel látom, hogy FB-on van, el szeretném kérni a címét.

Itt vagy, Balázs? - nincs válasz, órákig, majd csak annyit ír:

Balatonon vagyok, Anna.

Nem hív, nem kérdezi meg, hogy hová tűntem. Hogy hogy érzem magam. Hogy jó volt-e. Hogy meglett-e a cipőm, amelyet a taxiban hagytam. Csak annyit, cinikusan, hogy "Friderika segített?" Be kell látnom, hogy nem jelentek neki semmit. Még egyszer el kell engednem téged, John Thorton.

Hideg az éj, de fényre vágyom, Mint délre húzó fecskepár.

Testem kihűlt álom csupán, De lelkem szunnyadó tűzmadár...

Tegnap megtettem, amit meg kellett, szeretkeztem vele. Nem mondhatom el, miért kellett. Még nem.

A csókja puha volt és édes. A nyakam csókolva úgy felizgatott, mint eddig mindig. Nem is tudtam, hogy ez gyenge pontom. Az ajkaimmal én is végigvándoroltam a nyakán, amitől ő is tűzbe jött - nem emlékszem, mikor volt utoljára dolgom ilyen érzékeny férfival. Szerettem volna, ha egész éjjel tart az előjáték, de nem lehetett. A világ kegyetlen, és a döntéseink felelősséggel járnak.

Nem voltam kész arra, hogy belémhatoljon, de nem volt más választásom. Legalább nem fájt. Csak a lelkemnek. 

Hamar elélvezett, aminek örültem, mert borzasztó feszült voltam, alig vártam, hogy vége legyen. Utána elaludt, anélkül, hogy az én kielégülésemmel is foglalkozott volna, ami rosszul esett. De talán jobb is így; nem tudtam volna elélvezni, mert érzelmileg nem éreztem biztonságban magam.

Utána gyorsan felöltöztem, hogy minél előbb elmenekülhessek. Nem tartóztatott. Talán megvet. Én megvetem magamat. Hiába ismételgetem, hogy 'it's for a greater good'; megalázónak érzem a helyzetet.

Hogy utálom-e? Nem. 

A szerencsétlen este ellenéra vágyom arra, hogy a karjaiban legyek egyszer, úgy, hogy nincs nyomás rajtam, és van időnk órákig egymás becézgetésével foglalkozni aktus nélkül is. 

Nem tudok aludni. Nem válaszoltam a telefonhívásaira. Teljesen kikészültem lelkileg. Mindenki feloldozást ad nekem, de én nem tudom feloldozni magam. Még ha a világ szemében teljesen természetes is, amit tettem, én egy utolsó kurvának érzem magam. Ez soha, de soha nem történhet meg többet.

John Thorton nem hívott fel. A Facebookon üzentem neki, hogy sajnálom, hogy nem ért rá, pedig a tippjeivel keresett pénzből meghívtam volna. Rögtön felhívott, hogy találkozzunk. Elvitt vacsorázni, meg egy italra egy kikötőbe, majd haza. Még csak meg sem csókolt. Mi a baj velem? Annyira ronda vagyok, hogy csak barátnak akar?!

Elég rosszul volt, mert allergiás, ezért értékeltem, hogy megtette értem a Budafok-Zugló utat, kétszer is. Másnap érdeklődtem FB-on, hogy jobban van-e, megint felhívott. Azt mondta, holnap is rámcsörög. 

Ma volt 'holnap', de semmi.

Jelentkezzen, aki érti ezt a faszit. Lehet, hogy jobb lesz, ha egyáltalán nem találkozom vele, így csak felizgat testileg-lelkileg...

Időközben Maxim is jelentkezett FB-on, 2 hét után. Biztos voltam benne, hogy semmit nem akar már, de ahogy ma visszaolvastam a levelezésünket, azt hiszem, érdeklődött... Mi van a mai férfiakkal, de komolyan? Régen, aki akart valamit, telefonált, megkeresett fizikai valómban, most meg kétértelmű FB-üzenetekből kellene kihámoznom, hogy akarnak-e valamit. 

Azt hiszem, egyikkel sem kellene foglalkoznom. 

Van még 3 fiú, akinek teszem, de ők meg nem érdekelnek.

Balázs úgy néz ki mint John Thornton az Észak és Délből. A napokban arra ébredtem, hajnal 6-kor, hogy rá gondolok. Szinte éreztem az ajkait a nyakamon, és gondolatban újra elgyengültem tőle.

Ma hívott, de nem tudtam felvenni. Azt írtam neki sms-ben, hogy találkozzunk holnapután. Nem válaszolt.

Nehéz még magamnak is bevallani, de kívánom. Amikor közel kerülünk egymáshoz (mind a háromszor), nem tudok ellenállni neki. Nem tudok odafigyelni arra, amit mond, mert az ajkai olyan erotikusak, hogy csak az jár az eszemben, milyen amikor megérintenek. Húsz éve csókolt meg, egyszer, még mikor gimnazisták voltunk. Húsz év után is emlékszem a csók ízére.

De nem csak kívánom, hanem mint férfi is érdekelne. Bár annyira más mint én. Olyan vad, öntörvényű, pallérozatlan és veszélyes. Talán abban hasonlít rám, hogy extrovertált, kalandvágyó, spontán és vonzó. Mit csinál egymással két nárcisztikus ember?

Mit akar tőlem?